Feledésbe merülő versek sorozat 2. : Szellő és nap a Golgothán

  Szellő és nap a Golgothán

Hol valál te, nyájas, déli szellő,
lombos erdők bokrain nyögellő,
hol valál te játszi fuvalom!?
Mikor Jézust fölfeszítni nem félt
az irigység, a bűn s rágalom!

"Ott repkedtem arcának örüle,
verítékét, mely szent képén üle,
letöröltem gyöngén, nyájasan, 
s ajakának sóhaját, nyögését
égbe vittem puha szárnyamon!"

Hát te hol voltál nap szép sugára!
Mikor Jézust a kereszt fájára
fölfeszítni nem borzadt a gőg?
S a halottak sírból is kikelvén
vélem együtt mindent láttak ők!

"Mikor Jézus a végsőt lehellé,
visszabújtam egy borulat mellé;
iszonyodtam nézni annyi bűnt ... !"
Napsugár így válaszott szellőnek,
s játszi szellő sírva messze tünt.

Írta: Pájer Antal.

Megjelent a Fekete Péter által összegyüjtött Legendák, verses Krisztuslegendák és Krisztusmondák című műben, melyet kiadott Welker József Budapesten.

(feltehetőleg az 1940-es években)